Megérdemled a fizetésemelést! - Fizetésemelés 2015
mszp.hu
2015. december 30. 11:59

BKV-s pofátlanság: azoknak adjanak fizetésemelést, akik mozgásban tartják az országot!

Az MSZP vérlázítónak tartja, hogy miközben a BKV Zrt. dolgozói még mindig gyalázatosan kevés fizetést kapnak, aközben a vállalat vezetőinek sok százezres, illetve milliós javadalmazását sikerült följebb tornászni. Pedig a rosszul megfizetett karbantartók, diszpécserek és járművezetők áldozatvállalása és elkötelezettsége nélkül ez a vállalat már rég nem működne!

Tipikus fideszes pofátlanság, hogy még mindig a becsületesen dolgozó embereknek kell nélkülözniük. Az MSZP ezért követel azonnali fizetésemelést mindazoknak, akik mozgásban tartják a fővárost és az országot: a BKV munkatársain kívül igaz ez a tanárokra, tűzoltókra, rendőrökre, egészségügyi dolgozókra, szociális munkásokra, az állam összes, áldozatos munkát végző alkalmazottjára.

Ezért követeljük, hogy emeljék meg minden állami alkalmazott fizetését legalább 50 százalékkal! Legyen minden állami dolgozónak legalább nettó 150 ezres fizetése! A felsőfokú végzettségűek minimum nettó 175 ezer forintot, az egyetemi végzettségűek pedig legalább nettó 200 ezer forintot vigyenek haza!

Az MSZP azt mondja: legyen legalább nettó 100 ezer forint a minimálbér úgy, hogy a munkaadók terhei ne nőjenek! Ez csupán állami akarat kérdése.

Ugye mindenki emlékszik? Az MSZP egyszer már megemelte 50 százalékkal a fizetéseket. Most is erre készülünk.

Horváth Csaba
az MSZP fővárosi frakcióvezetője