Megérdemled a fizetésemelést! - Fizetésemelés 2015

Hogyan?


„Fizetésemelés 2015”

Az MSZP első követelése a dolgozókért

 

Miért?

A magyarok az egyik legtöbbet dolgozó nép Európában, mégis úgy érzik, nem becsülik eléggé a munkájukat, nem kapnak annyi fizetést, amelyből meg lehetne élni. Az utóbbi években folyamatosan romlott a helyzet, a bizonytalanság erősödik a munka világában, miközben alig vagy egyáltalán nem nő a munkavállalók jövedelme. Ma Magyarországon túl sokat dolgoznak, túl kevés pénzért. Feszültséget okoznak az egyre kevésbé leplezett igazságtalanságok is. A miniszterek és államtitkárok, cégvezetők és igazgatók kaotikus döntései, nyers politikai érdekei és kapzsi életmódja miatt nem jut pénz a tisztességesen dolgozóknak.  Az inkompetens vezetők, a túlzott adminisztráció, a bizalmatlanság és a korrupció miatt egyre nehezebb Magyarországért dolgozni. A dolgozókat nem tisztelik eléggé, pedig megérdemelnék.

Kiknek?

Több »

Tudjuk, hogy a magyarok keveset keresnek, tudjuk, hogy egyre nagyobb a szegénység és a dolgozói szegénység mértéke és mélysége is. Magyarország a teljesítőképessége határán áll: a kormány feladata volna az állam működtetése, de a pénz nem oda megy, ahol szükség van rá. A közalkalmazottak és állami alkalmazottak azok, akiknek köszönhetően működik az ország, akik nélkül nincs iskola, bölcsőde, kórház, szociális otthon, kórház, önkormányzat, rendőrség, honvédelem, egyszóval, nélkülük megáll az élet. Ők nap mint nap a mi jobb életünk érdekében tevékenykednek, mégsem becsüli őket a kormány.

A közalkalmazottak körében az átlag nettó fizetés alig haladja meg 140 ezer forintot. A legsúlyosabb válságban a szociális ellátás és az egészségügyi ágazat van: átlagosan 100-140 ezer forintot kapnak az életünket mentő emberek. Az egészségügyi és szociális ágazat dolgozói sok esetben ugyanolyan körülmények között élnek, mint akiken segítenek.

Ma minden tizedik felnőtt magyarnak az állam – kormány, önkormányzat és állami intézmény – a sokszor kíméletlen és zsugori munkaadója. Nem várhatjuk sem a tisztességtelenül gazdagodó jobboldaliaktól, sem a gyűlöletet szító szélsőségektől hogy ezeket az embereket képviseljék. Ez a baloldal feladata!

Mit követel az MSZP?

A közalkalmazottakat a jobboldal cserbenhagyta, a baloldal pedig – érdemes emlékezni a Medgyessy-kormány intézkedéseire – mindig is támogatta. Ezek az emberek – tanítók, ápolók, rendőrök, tűzoltók, közigazgatási dolgozók s folytathatnánk – túlnyomó többségben nem saját vagyonuk gyarapításáért, hanem valóban az országért, a közösségért, mindünkért dolgoznak. A Magyarországért dolgozók kezében az ország jövője van: egy jó gyermekorvos, egy óvodai dolgozó vagy egy szociális munkás sok ezer ember életét meghatározhatja, megváltoztathatja, megmentheti.

Az MSZP azonnali fizetésemelést követel!

Eszerint:

1) egyetlen közalkalmazott sem kaphat havonta nettó 150 ezer forintnál kevesebb fizetést;

2) minden közalkalmazott fizetését legalább 50 százalékkal meg kell emelni;

3) csökkenteni kell a fizetések közötti egyenlőtlenségeket. Meg kell szüntetni, hogy a versenyszférában dolgozók átlagbére magasabb legyen, mint a közalkalmazottak bére.

Az MSZP eddigi bérminimum programjaiban eddig is nettó 100 ezer forintos minimálbérre tett javaslatot a versenyszféra számára, ahol a középfokú végzettséget igénylő szakmákban nettó 125 ezer forintban határozza meg a bérminimumot.

A MSZP fizetésemelési követelése szerint a legalább 3 éve közalkalmazottként dolgozók nettó fizetése minimum 150.000 forint lenne havonta. A felsőfokú végzetséggel rendelkezőknél a minimum fizetés 175 ezer forintra, az egyetemi végzettséggel rendelkezőknél minimum 200 ezer forintra nőne. 

Mire költi a kormány a dolgozók pénzét?

Vannak, akik azt mondják, nincs pénz fizetésemelésre. Ez nem igaz. A kormány korrupcióra, úri hóbortokra és a gazdagok támogatására költi a magyarok pénzét: a stadionépítésekre, vagy épp a Magyar Nemzeti Bank több száz milliárdos pazarlásaira.

Csak a felcsúti focistadion 12,5 milliárdos építési költsége 250 ezer tanár 50 ezer forintos egyhavi fizetésemelésére lett volna elegendő! Rogán Antal Pasa parki luxuslakásának ára 3000 tanár egyszeri 50 ezer forintos fizetésemelésének felel meg. Az ilyen példákat pedig oldalakon át sorolhatnánk. 

Van pénz fizetésemelésre!

Csak épp a kormány nem erre költ. Az MSZP azoknak követeli a pénzt, akik meg is érdemlik. Mindazoknak, akik ezt az országot működtetik.

  • Magyarország éves gazdasági növekedése 2,5 százalék körül lesz a következő években, ebből a költségvetés extra bevétele legalább 400 milliárd forint lesz.
  • A 22,1 százalékos feketegazdaság (6.800 milliárd forint) kifehérítése miatti adóbevétel kb. 200 milliárd forint
  • a NAV által nyilvántartott adó-, és vámhátralék (2.300 milliárd forint) állomány beszedési hatékonyságának javítása eredményeként előálló kb. 1.000 milliárd forint.
  • Egyéb források:

-         állam működési funkciójára fordított összeg csökkentése (GDP 9 százaléka);

-         költségvetésben található aránytalanságok kiigazítása (presztízs beruházások, közmédia támogatása, felesleges intézmények bezárása, stb.);

ez további kb. 200 milliárd forint.

Ez összesen körülbelül 1800 milliárd forint!

 

 

Van pénz fizetésemelésre! Érvek a foglalkoztatás bővítésére, a bérköltségek csökkentésére és a fizetések emelésére tervezett intézkedések mellett

A Magyar Szocialista Párt nélkülözhetetlennek tartja az azonnali fizetésemelést a közszférában. Mégpedig az érzékelhető, a jelenlegi kereteket átlépő fizetésemelést, amelynek mértéke általánosan legalább 50%. Azért legalább, mert azt állítjuk, hogy a működőképes közszolgáltatások feltétele, hogy a közszférában – akinek legalább három éves munkaviszonya van – ne kereshessen nettó 150 ezer forintnál kevesebbet, ha diplomás 175 ezer forintnál kevesebbet, és amennyiben egyetemi vagy mester diplomája van, akkor a fizetése feltétlenül érje el a nettó 200 ezer forintot. Tehát az orvos, a pedagógus, az egyetemi oktató, a könyvtáros, a muzeológus, a jogász a közszolgálatban legalább ennyi fizetést vihessen haza minden hónapban. Meggyőződésünk szerint ez a feltétele a közszolgáltatások működésének, és a jól működő közszféra minden ember érdekét szolgálja.
2015-10-28 15:14 Dr. Katona Tamás

Korózs Lajos - Az MSZP követelése: „Fizetésemelés 2015”

Mi a probléma a fizetések körül? Hat éve nem volt fizetésemelés a szociális ágazatban! Emlékezetem szerint akkor, amikor utoljára fizetést emeltek még a szocialisták voltak kormányon! A bérből élők helyzete az utóbbi években folyamatosan romlott. Egyre erősödik a bizonytalanság a munka világában, és alig nő a munkavállalók jövedelme. Feszültséget okoznak az egyre kevésbé leplezett igazságtalanságok is. Ötvenszeres különbség is lehet egy intézmény vezetőjének és a beosztottjának fizetése között s ez elfogadhatatlan jövedelmi egyenlőtlenség.
2015-09-30 12:33 Korózs Lajos