Megérdemled a fizetésemelést! - Fizetésemelés 2015
Korózs Lajos
2015. szeptember 30. 12:33

Korózs Lajos - Az MSZP követelése: „Fizetésemelés 2015”

Mi a probléma a fizetések körül? Hat éve nem volt fizetésemelés a szociális ágazatban! Emlékezetem szerint akkor, amikor utoljára fizetést emeltek még a szocialisták voltak kormányon! A bérből élők helyzete az utóbbi években folyamatosan romlott. Egyre erősödik a bizonytalanság a munka világában, és alig nő a munkavállalók jövedelme. Feszültséget okoznak az egyre kevésbé leplezett igazságtalanságok is. Ötvenszeres különbség is lehet egy intézmény vezetőjének és a beosztottjának fizetése között s ez elfogadhatatlan jövedelmi egyenlőtlenség.

Tűrhetetlen, ami az országban folyik!

A szociális ágazatban dolgozó gondozó havi fizetését összevetjük pl. a Magyar Posta vezérigazgatójának jövőbeni fizetésével azt látjuk, hogy a szociális területen dolgozó ember 5 évi fizetését kapja a vezér havonta!

A mostani kormányhatározat azonban már arra buzdít, hogy emeljék a fizetéseket, és az eddigi hatalmas prémiumokat is építsék inkább az alapbérbe.

Az a vezérigazgató, - pl. Exim Bank vagy a már említett Magyar Posta vezetője - aki eddig 80 %-os prémiummal például havi 2 millió forint bruttót keresett a pénzügyi szektorban, és a legfelső kategóriába esik, az az éves 43,2 millió helyett majd 72 millió forintot vihet haza.

Értik ugye? Évente 72 millió forint!

Na ennyit keres a szociális gondozó is, csak ő 70 év alatt!

Bérkiegészítés öt hónapra!

Ezt kapták a szociális ágazatban dolgozók: néhány ezer forintot!

És csak öt hónapra, mert azt nem alapbéresítették.

Ezzel, ideig-óráig befogják a területen dolgozók száját.

Két felsővezető bruttó 60 ezer forintot is kapott, de csak ketten!

A többiek kb. az ágazat kétharmada csak néhány ezer forintot!

Az ágazatban dolgozók egyharmada pedig semmit!

Mi kiállunk minden közalkalmazottért: az az tanárokért és tanítókért, óvónőkért, orvosokért és ápolókért, szociális területen dolgozókért, rendőrökért, a tűzoltókért és a katonákért!

„Fizetésemelés 2015”

A fizetésemelés követelése szerint:

  • Egyetlen közalkalmazott sem kaphat havonta nettó 150 ezer forintnál kevesebb fizetést.
  • Minden közalkalmazott fizetését legalább 50 %-kal meg kell emelni.
  • Csökkenteni kell a fizetések közötti egyenlőtlenségeket.
  • Meg kell szüntetni, hogy a vezető akár ötvenszeresét is kapja a dolgozók fizetésének.
  • Meg kell szüntetni, hogy a versenyszférában dolgozók átlagbére magasabb legyen, mint a közalkalmazottak bére.

Nagyok a regionális különbségek is.

Az országos átlag nettó fizetés: 159 400 Ft.

A legmagasabb átlagos nettó fizetések:

  • Budapesten: 204 557 Ft
  • Győr megye: 169 316 Ft.
  • Komárom m: 155 139 Ft.
  • Fejér megye: 149 770 Ft.

A legalacsonyabb átlagos nettó fizetések:

  • Szabolcs m: 110 835 Ft.
  • Békés m: 115 491 Ft.
  • Nógrád m: 117 147 Ft.
  • Zala m: 123 996 Ft.

Fizetésemelés, de miből?

Magyarország éves gazdasági növekedése 2,5 % körül lesz a következő években.

  • Ebből a költségvetés extra bevétele legalább 400-500 milliárd Ft.
  • A kormány korrupcióra, úri hóbortokra és a gazdagok támogatására költött pénze:
  • így a stadionépítések,                                                                                         
  • az MNB több száz milliárdos kiadásai                                                              
  • a Paksi Atomerőmű átgondolatlan bővítése további évi 4-500 ezer milliárd felesleges pénzszórást jelentenek.
  • Ne feledjük: a felcsúti focistadion 12,5 milliárdos építési költsége 250 ezer tanár 50 ezer Ft-os egyhavi fizetésemelésére lett volna elegendő.
  • Rogán Antal pasa parki luxuslakásának ára 3000 tanár egyszeri 50 ezer forintos fizetésemelésének felel meg.
  • Az ilyen példákat pedig oldalakon át sorolhatnánk.

TEHÁT MÉG EGYSZER!

Az MSZP már az eddigi bérminimum programjaiban is nettó 100 ezer forintos minimálbérre tett javaslatot a versenyszféra számára.

A középfokú végzettséget igénylő szakmákban nettó 125 ezer forintnak kell lennie a garantált bérminimumnak a versenyszférában.

Az MSZP követelése szerint a legalább 3 éve közalkalmazottként dolgozók nettó fizetése minimum 150.000 forint lenne havonta.

A felsőfokú végzetséggel rendelkezőknél a minimum fizetés 175 ezer forintra, az egyetemi végzettséggel rendelkezőknél minimum 200 ezer forintra nőne.

Kapcsolódó dokumentumok

Fizetésemelés2015.pdf ( 446.65 kB )