Megérdemled a fizetésemelést! - Fizetésemelés 2015
mszp.hu
2015. november 18. 14:06

Európai polgári kezdeményezést indítunk a minimálbér emeléséért

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján, az érdekképviseletek és a szakszervezetek törekvése ellenére sincs túl sok remény a most zajló bértárgyalások pozitív kimenetelére – mondta szerdai sajtótájékoztatóján Gúr Nándor.

Országgyűlési képviselőnk kijelentette, a minimálbérrel kapcsolatban az elmúlt öt évben sikerült elérni, hogy az kevesebbet ér: 2010 óta 4-5 ezer forinttal csökkent a reálértéke. Azonnali fizetésemelésre lenne szükség, és ez a kormány felelőssége.

Gúr Nándor szerint a járulékok összegét a kormánynak át kellene engednie a munkavállalóknak. Ha ezt az elmúlt öt évben megtették volna, akkor ma már 100 ezer forint felett lenne a nettó minimálbér, és ez hatással lenne az egész bérrendszerre. A politikus hangsúlyozta: az a sajátos helyzet állt elő, hogy nem is a munkaadókkal kell most bérharcot vívni, hanem a kormánnyal.

Úgy vélekedett, hogy ha ez nem sikerül, és nem lehet azonnali fizetésemelést elérni, akkor más eszközökre van szükség, olyanokra, amelyek még ebben a kormányzati ciklusban eredményt hozhatnak.

Gúr Nándor Szanyi Tibor EP-képviselővel együtt európai polgári kezdeményezést indít útjára, az MSZP vezetésének és országgyűlési képviselőcsoportjának támogatásával. Mint mondta, Szanyi Tibor az Európai Parlament képviselőinek többségét is meg akarja nyerni az ügynek.

Azt reméljük, hogy a 28 uniós tagállam egy éven belül képes lesz egymillió támogató aláírást összegyűjteni a kezdeményezéshez – mondta Gúr Nándor, majd ismertette a kezdeményezés lényegét. A minimálbér nettója legyen több, mint a nettó átlagkereset 60 százaléka. Jelenleg ez a mutató 43 százalék, ami kevesebb, mint öt évvel ezelőtt volt – tette hozzá.

Felszólította a kormányt, hogy ne hazudozzon a minimálbér kapcsán, sem plakátokon, sem másképpen, hanem tegyen eleget az ígéreteinek. Mint mondta, ha a munkabéke felborul, és az elégedetlenség sztrájkokba torkollik, az a kormány felelőssége lesz. Ha a kormány ígér, akkor cselekedjen, teljesítsen az emberek érdekében! – zárta sajtótájékoztatóját Gúr Nándor.